2008.12.06.
A Temerini Kertbarátkör
küldötsége dec.4-6-ig rést vett a II .Nemzetközi Kertész és
Kertbarátkör Tanácskozáson Szarvason.
A tanácskozás támogatója a
magyarországi Földművelődési és Vidékfejlesztési
Minisztérium
A tanácskozáson a Temerini
Kertbarátkör évi tevékenysége is bemutatásra került.
A találkózó résztvevői (
Magyarország, Slovákia, Vajdaság-Szerbia) közös
megállapodást irtak alá amelyet a három ország
tagszervezetei széles körben megvitatják és javaslataikat
továbbitják a Magyarországi Kertészek és Kertbarátok
Országos Szövetség (KKOSZ) elnökének.
A megállapodás pontjai:
- A Slovákiai tapasztalat
alapján fontos, hogy a Magyarországi Kertészek és
Kertbarátok Országos Szövetség is képviseltesse magát a
Luxenburgi központú nemzetközi kertbarát szövetségbe
- Hogy egy éven belül újabb
Közép-kelet Európai országok kal ( osztrák, slovén, román
)bővitik a ma még hármas eggyütmőkődést.
-Fontosak és lényegesek a
kölcsönös látogtaásokat .
-A régíós eggyütmőkődés révén
közös pályázatok elkészitése az európai unió mezőgazdasági
és környezetvédelmi projektekre.
- A tanácskozás nyitott és nem
csak a mezőgazdasági és környezetvédelmi témákal
foglalkozik..
-A tanácskozás anyagát széles
körökben ismertetni, a media képvisellőivel való szorosabb
eggyütmőkődésével
|

2008.12.06.
A
Temerini Kertbarátkör kereteiben műkődő Boldog Gizella
kézimunka szakcsoport az idén is megszervezte a már
hagyományossá vált IX. KARÁCSONYI KIÁLLITÁST.
A kiállitáson bemutatásra
került a kétéves tanfolyamon elsajátitott tájegység
kézimunkái és pedig: korai kalocsai, gömöri , nongrádi
palóc, matyó,turai rábaközi madaras, sárközi, gyömöri
vagdalásos,síó agárdi, héviz györki palóc és még sok szép
szorgalmas kezek kézimunkái.
|
|
Szombaton december 6.án a Mikulás
meglátogatja a Kertészlakot és a tagság gyermekeinek és onokáinak
ajádénkot is hoz. |
2008.11.15.
A tagság küldötsége szombaton részt vett Bicskén az egyesület
35. évi Jubileumi emlék ünnepségén és a Márton-napi Libatorron.
Az Országos Kertészek és Kertbarátok Szövetségének tagsága is
jelen volt és volt lehetőség több egyesület képvisellőjével is
találkozni és elbeszélgetni.
A tagság másik küldötsége Aradacon és Csurogon járt szintén az
újborkóstólón.
|
2008.11.14.
A Temerini Kertbarátok tagsága az idén is megtartotta
a Márton-napi Újborkóstólót, a tagok nagy létszámban részt
vettek a rendezvényen.A meghivott vendégek közül jelen volt
Esperes Tisztelendőatya, Gustony András községi elnök és
Puskás Tibor az Első Helyi közösség tanácselnöke.(kép)
|

2008.09.20.
A Kertbarátkör tagsága részt
vett a Bácsfeketehegyi Szüreti napokon
|
2008.09.21.
A Temerini
Kertbarátkör keretiben müködő Boldog Gizella kézimunka
szakkör vasárnap Pirosalma Teadélutánt szervezett.
Vendégek voltak az önkormányzat ujonnan megvállasztott
magyar vezetői a polgármesterrel az élén és az Első Helyi
Közösség Tanácselnőke.A meghivott kézimunkázó csoportokkal
és a temerini szimpatizánsokkal megtelt az Ifjuságo otthon
nagyterme.
KBK vezetősége
|

2008.06.26.
A Temerini Kertbaratkör
lelkes kis csapata ismét részt vett a 2008-as "ETNO" fesztiválon amit
ezúttal is az újvidéki dunai strandon rendeztek meg. Köreinkben működő
Boldog Gizella kézimunka szakcsoport
az idén is finom háziasan elkészitett palacsintával kinálta az
idelátogatókat. A Szigeti Sándor mehészegyesület a saját keszitésű mézzel és
méztermékeket kinalt vasárlásra! Az eggyik tagunk gyönyörű nemezeléssel és faragással készült
targyakat kinált megvételre! A kertbarátkörben úgy gondoljuk, hogy jó időjárás mellett, kellemes
időtöltés volt, és hogy büszkén mutattuk be termekeinket amit a
nagyszámban idelátogató közönség is nagy érdeklődéssel fogadott.
KBK vezetősége |

A Temerini Kertbarátkör tagságaa
kulpini Husvéti Borversenyen és Kolbászversenyen is megméretette
a borait. A diplomaosztás vasárnap volt ahonnan a tagság
képvisellői 7 éremmel tértek haza,Ádám-Toth-Erdélyi arany,
Horváth László 2 arany, Kertbarátkör 1 arany 2 ezüst, Bohocki
Zoltan ezüst.
A csütörtöki előadás témái:
1. A Kertbarátkör
Információs-tanácsadó szolgálat bemutatása
2.A Magyar szó mezőgazdasági
melléktetének a Magvetőnek a bemutatkozása
3 Az októberi Tökfesztiválra való
tökmagok szétosztása
Egyben felhivjuk a tagságot, hogy
a Kertbarátkör fogadott ünnepére a Gyümölcsoltó
Boldogasszony, amely március 31.-én a 10 órai szentmisével
kezdődik, és az azt követő ebédre a bejelentkezést és
helyfoglalást is csütörtökig lehet rendezni.
S.S.
|

A Temerini Kerbarátkör
kereteiben mükődő Boldog Gizella kézimunka szakcsoport
az idén is, már hagyományosan megszervezte a Husvéti Locsolkódó
teadélutánt, ahol a környékbeli kézimunkázó csoportok 210
képvisellője vett részt.
A jó hangulatot a szentamási zenészek
biztositották.
S.S.
|
A Temerini Kertbarátkör február 28.-án megtartotta évi
közgyüllését, kb 160 résztvevővel, a kovetkező napirendi
pontokkal:

1.A 2007.-es évi beszámolók
- Tevékenységeinkről
- Pénzügyi beszámoló
- Leltár bizottság beszámolója
- Ellenőrző bizottság beszámolója
- Boldog Gizella szakcs.
beszámolója
2. 10 éves stratégiai terv ismertetése,
elfogadása
3. A 2008.-as év tervei
4. Tagsági dij meghatározása
5. Elismerések
6.Utánna társalgás, szórakozás,
babgulyásal és borkóstólóval
KBK |
2008.
február
23.-24.

A Temerini Kertbarátkör tagsága a hét végén
Nagymányadon járt a helybeli szőlő- és
bortermelők baráti körének meghívására. A
megbeszélés tárgya volt, hogy a jövőben a
nagymányadi borászok tömegesebben vegyenek részt
a temerini borversenyen. A csoport meglátogatott
több pincészetet, új és ismerős borászt is:
Zombán, Nagymányadon, Bonyhádon (a felvételen).
A tagság másik csoportja Jánoshalmán járt, a
borverseny eredményhirdetésén, mint már
beszámoltunk a 12 bormintából 11 éremmel értek
haza a Temerini Kertbarátkör borászai. A
harmadik csoport a bácsfeketehegyi borkóstólón
vett részt. (KBK)
|
|
|
A Temerini Kertbarátkör február
28.-án tartja évi közgyülését.
Esetleges elmaradt tagsági dijat
még csütörtökön lehet rendezni.
A tagság borászai jó eredményel
szerepeltek a jánoshalmi Borversenyen, 11 érmet érdemeltek ki :
Tóth-Ádám-Erdélyi olaszrizlingje
aranyérmet kapott.
Ezüstérmet érdemeltek ki :
Morvai László fehér és Cuvée bora
is, Temerini Kertbarátkör olasz rizlingje, sila, liza
bora,Morvai György ,
Francia Mihály és Francia Béla
olaszrizlingje szintén ezüstérmet kapott.
Bohocki és Hotváth László
olaszrizling és cuvée bora pedig bronzérmet érdemelt
A tagság képvisellői szombaton
utaznak az eredményhirdetésre.
KBK
|
|
2008. január
26.
Borivóknak való |
|

Tessék választani! - Barát
István fotója
A Temerini
Kertbarátkör tizenegyedik alkalommal rendezte meg a
Vince-napi borversenyt és a borkóstolót. Az eseményt a helyi
sportcsarnokban tartották, mely délutánra megtelt
látogatókkal. Az érdeklődők élvezettel válogattak a több
száz fajta nemes itóka között, szinte azt sem tudták,
melyiket ízleljék meg először. A különlegességeket kedvelők
kortyolgathatták a méz- vagy meggybort, esetleg az ürmöst
is.
Temerinben mindig nagy becsben tartották a bort, de a
szőlő háztáji termelését a nagy parasztporták
kettészelésével, új utcák nyitásával tették lehetetlenné. A
Kertbarátkör alapítói azonban úgy gondolták, végső ideje
változtatni ezen az áldatlan helyzeten. Honlapjukon
(www.kertbaratkor.org.yu) olvashatjuk, hogy kezdetben, a
kilencvenes évek közepén, kedd esténként találkoztak a
borkészítők. Kóstolgatták, bírálgatták egymás nedűjét, de
csakhamar kinőtték ezt a szűkös keretet. Összejöveteleik
hatására előadássorozat indult a legnevesebb hazai és
magyarországi borszakértők részvételével. A borkóstolók és
szőlőt telepítők tábora egyre gyarapodott, és a bor
visszanyerte méltó helyét a családi asztalon. Borászaik
elkerültek a rangos vidéki és külföldi versenyekre, ahonnan
érmek sokaságával tértek vissza. 1998 óta a Kertbarátkör
minden évben helyben is megszervezi az immár nemzetközi
hírnévnek örvendő Vince-napi borversenyt és borkóstolót, ezt
megelőzően pedig -- mintegy főpróbaként -- a Márton-napi
újborkóstolót. Ma már három okleveles borbírálójuk is van:
dr. Dujmovics László, Paska Oszkár és Horváth László
2001-ben vizsgáztak Budapesten.
Snejder Sándor, a Temerini Kertbarátkör elnöke az
egyesület nevében köszöntötte a megjelenteket. 220 tagja
között vannak borászok, gyümölcs-, virág- és mezőgazdasági
termelők, kertészek, méhészek, 2001-ben pedig a Boldog
Gizella kézimunka- és hagyományőrző szakcsoport is
csatlakozott hozzájuk.
Horváth László, a borverseny elnöke megjegyezte: a
tavalyi év rosszul kezdődött a szőlészeknek, mégis sikerült
kiváló eredményeket felmutatniuk. A beérkezett 463 bormintát
(227 fehér, 164 vörös, 11 schiller, 39 rozé és 22 csemege)
ötös csoportokban 45 borbíró osztályozta, a hazaiak mellett
magyarországiak és horvátországiak is. Az emberpróbáló, de
minden bizonnyal kellemes tevékenység után 7 nagy arany-, 70
arany-, 153 ezüst- és 136 bronzérmet, valamint számos
dicséretet osztottak ki.
A bonyhádi Sebestyén József bírálóként már negyedik éve
vett részt az összejövetelen. Hangsúlyozta: eddig kisebb
társasággal jöttek, de az idén már huszonöten keltek útra.
Az egybegyűlteket üdvözölte még az Európai Borlovagrend
vajdasági csoportja, Varjú Ernő a tartományi gazdasági
titkárság képviseletében, valamint Szabó József, a Vajdasági
Mezőgazdasági Fejlesztési Alap igazgatója, aki a
kölcsönigénylés feltételeit ismertette.
A számos támogató mellett a jó hangulatú rendezvény fő
védnöke a tartományi mezőgazdasági és gazdasági titkárság,
valamint a temerini önkormányzat volt.
TÓTH Lívia - Hét Nap - 2008.02.06. |
|
2008. január
26.
XI. VINCE-NAPI BORVERSENY
TEMERINBEN
A
jó bor dicsérete
Annak idején nyilván sokan
megmosolyogták az éppen csak
egyéves múltra visszatekintő, de
szép elképzelésekkel induló
Kertbarátkör azon próbálkozását,
hogy borkóstolót szervezzen.
Ennek már pontosan tíz éve volt
a legutóbbi Vince-napkor. Azóta
nemcsak sok víz folyt le a
Dunán, hanem sok jó bort
megkóstoltak a temeriniek és
mindazok, akik immár hagyományos
látogatói a Vince-napi
borversenynek és az utána
következő kóstolónak.
Az
első megmérettetésen (1997.
január 24-én) mindössze 29
bormintát állítottak versenybe
jórészt a helyi borászok, de
azért el kell mondani, hogy a
rendezvény már akkor nemzetközi
jelleget öltött, egy hazánkfia
szekszárdi kapcsolatainak
köszönhetően. Bár voltak
korábban másutt is hasonló
próbálkozások, mégis a temerini
volt a környék első, mindenki
számára nyitott kóstolóval
egybekötött borversenye, amely
jó visszhangra talált a
nagyközönségnél és elnyerte a
borászok tetszését, ugyanakkor
próbára tette a szervezők
képességeit.
Gyorsan híre kelt a Vince-napi
borversenynek főleg a környéken,
de határainkon túl is. Évről
évre növekedett a minták száma,
elérte a százat, majd a
kétszázat… és csakhamar túlnőtte
a csupán kedvtelésből történő
helyi poharazási szintet. A
Kertbarátkörben éltek az
érdeklődés adta lehetőséggel,
előadásokat szerveztek a
szőlőművelésről és a
borkészítésről, igyekeztek
széles körben népszerűsíteni a
kulturált borfogyasztást. Ennek
eredményeként a borászat ma már
több családi vállalkozásnak
nemcsak kereseti kiegészítést,
hanem hírnevet és elismerést is
hoz.
A
hét végén lezajlott XI.
Vince-napi borversenyen és
-kóstolón Szlovéniából,
Horvátországból, Magyarországról
és Szerbiából összesen 64
helységből felhozott 463
bormintából - 227 fehér-, 164
vörös-, 11 schiller-, 39 rozé-
és 22 csemegebor - összeállt
erős mezőnyben a legjobb borok
készítőit serleggel, nagy
arany-, arany-, ezüst- és
bronzéremmel jutalmazta a 45 fős
nemzetközi zsűri, melynek tagjai
kilenc csoportban dolgoztak.
A
temerini sportcsarnokban
megtartott rendezvényt több
magas rangú közéleti személyiség
is felkereste. Elismerően
szóltak a szervezésről,
dicsérték a bírák munkáját,
amiről mindenki meggyőződhetett
a kiállított bormintákat
kóstolgatva.
GÓBOR Béla
megjelent:
Magyar Szó napilap, 2008.
január 30., szerda
Fotó: Góbor Béla
|
|
2007
november 25.
A
Kertbarátkör tagsága részt vett a Krisztus
Király vasárnapján, a terménybetakaritási
akcióban és az adományozásra szánt
terményeit felajánlották a 10 órai
szentmisén.
Az idei 8.pálinkaverseny programtervezete
is elkészült, az idén a pálinkaverseny
december 19-22.lesz megtartva.
Temerini Kertbarátkör
|
 |
 |
|
2007
november 22.
Csütörtökön nov.22.-én megkezdödtek a téli
előadások sorozata a Temerini
Kertbarátkörben.
Az első előadás:
1. Bio kert a szebb életért előadó Dr.
Branka Lazity nyugalmazott egyetemi tanár,
expert a konyhakerti vetemények és a
környezetvédelemre
2. Egynyári virágok termesztése védett
területen, mg.Agnes Potkonjak Mezőgazdasági
egyetem Újvidék
Mind a két előadó a folisátras termelésről
is hasznos tanácsokat adtak,az
résztvevőknek.
Temerini Kertbarátkör
|
 |
 |
|
2007
november 20.
Csütörtökön nov.22.-én
megkezdödnek a téli előadások sorozata a
Temerini Kertbarátkörben.
Az
első előadó nov . 22-én 19,30 kezdödik a
következő témák:
1. Bio kert a szebb
életért előadó Dr. Branka Lazity
nyugalmazott egyetemi tanár, expert a
konyhakerti vetemények és a
környezetvédelemre
2. Egynyári virágok
termesztése védett területen, mg.Agnes
Potkonjak Mezőgazdasági egyetem Újvidék
Mind a két előadó a
folisátras termelésről is hasznos
tanácsokat tud adni, ezért minden
érdeklődőt szeretettel várunk.
A Kertbarátkör tagsága
készül a Krisztus Király vasárnapjára, a
terménybetakaritási akcióra és ezennel
felkéri a tagságot, hogy csütörtökön a
kertészlakban és vasárnap délelőtt a
templomban hozzák be az adományozásra
szánt terményeit és a 10 órai
vasárnapi szentmisén találkozunk.
Az idei pálinkaverseny
programtervezete is elkészült, az idén a
pálinkaverseny december 19-22
lesz megtartva.
Dec. 19 és 20 a pálinka
átvétele dec.
21 birálat és dec.
22 a pálinkakóstoló
és előadás, bövebben a következő
számban.
Temerini Kertbarátkör |
|
|
2007
november 11.
A Temerini Kertbarátkör tagsága vasárnap
részt vett az Aradac-i
borászok "A bor
megszületett"
elnevezésű újborkóstolón.Az újbor
minősitésében borászaink két tagja is rész
vett (kép).
Temerini Kertbarátkör
|
 |
|
|
2007
november 9.
A Temerini
Kertbarátkör pénteken tartotta már hagyományossá vált
Márton-napi újborkóstolóját. A
tagság borászai mellet a vendégekkel több mint 60-an
vettek részt a rendezvényen.
|
|
|
|
|
2007 október 11.
Temerinben a Temerini Kertbarátkör szervezésében
megtartották a már hagyományossá vált 9.
Délbácskai Tökfesztivált. A z essös idő és a
mezőgazdaságott sujtó szárazság végett , amely
miatt a tökök sem nőttek várt nagyságra, a
megméretkezésre 40 versenyző jelentkezett, ebből
8 + 8 óriáskók és kolbásztök és 24 kiállitó
különbőző dekorációval. Az ellemi iskola diákjai
rajz és tökkel kapcsolatos dekorációvak
kiállitást szerveztek a Kertészlakban.
Az eredmények:
az óriástök kategorijában
1. a Futaki
Mezőgazdasági iskola 186,8 kg,
2.
Kancsár Márton, Szentamás 60,8 kg,
3.
Borbás Sándor,
Budiszava
54,6 kg.
A kolbásztök kategorijában:
1. helyezés Varga
József 226 cm,
2. Vörös
István 192 cm,
3. Varga Tibor
176 cm
, minden dijazott temerini.
A kiállitott dekoráció
kombinációkra két első helyezést osztottunk ki
és pedig: Balla Ilona és a Kókai Imre általános
iskolának.
Temerini Kertbarátkör
|
 |
|
|
2007. szeptember
18.
Eseményben
gazdag volt a múlt hét a Temerini Kertbarátkör
tagságának :
Szüreteltek a
borászok, és készitették a jó borokat.
Képünkön a borkészités .
A tagság részt
vett az EU Örökség különbőző rendezvényein, és a
moziterem galériában rendezett bemutatkózó
kiállitáson is, ahol a Boldog Gizella
szakcsoport nagyanyáink hagyatékából való
kézimunka kiállitást szervezett.
Vasárnap
sikeres teadélutánt szervezett a Boldog Gizella
kézimunka szakcsoport, az Ifjusági otthon terme
megtelt vajdaság különbőző helységei
kézimunkacsoportjaival.
KBK
|
 |
|
|
|
2007. szeptember
15.-16.
A Temerini
Kertbarátkör tagsága a hét végén részt vett az
újvidéki Mezőgazdasági Egyetem- Gyümölcs és
Szöllészeti karának
megalakulásának 60. évfordulójának ünnepén.
A Gyümölcs és
Szöllészeti kar bemutatása, tevékenysége majd
előadást hallotunk a gyümölcs és a szöllő
ültetvények Szerbiai helyzetéről. Utánna az ünnepség
a karlócai Szöllészet mintagazdaságán folytatódótt,
ahol a látogatók megismerkedhettek több új
szöllőfajtával (kép) .
A második csapat a
bácsfeketehegyi Gazdakör vendégei voltak, az ottani
szöllész-borász találkozón.
KBK
|
|
|
2007. április 17.
A Temerini Kertbarátkör
borászai aktivan szerepelnek a hazai és külföldi borversenyeken
igy a Kulpini Borversenyen, Morvai László arany, a Kertbarátkör
két ezüst, Horváth László ezüst, Bohóczki Zoltán ezüst és Varga
S. Atilla bronz érmet érdemelt ki boraikra.
Ingyián a Kertbarátkör
borai két ezüst, Francia Béla Bácska bora pedig bronzérmet
kapott.
Legnagyobb siker pedig a Csongrádi
Borveresenyen született. Mint ismeretes a csongrádi borverseny
vándorserlege tavaly óta Temerinben van , mivel a Kertbarátkör
olasz rizlingje volt a 2006 évi verseny legjobbnak minősitett
bora. Az idei megméretkezés már megtörtént a hét végén és a
Kertbarátkör Bácska bora aranyérmet, Toth-Ádám-Erdélyi Olasz
rizlingje arany, Morvai György Olasz rizlingje arany, a
Kertbarátkör Olasz rizlingje ezüst, Morvai László Vegyes fehér
ezüst és Bohozcki Zoltán Kékfrankos bora pedig bronzérmet kapott.
A hivatalos eredményhirdetés és gálaest májusban lesz, amelyre
a meghivó már megérkezett.
A Boldog Gizella szakkör 188
munkával szerepelt a IX Vajdasági Kézimunka Kedvelők Szövetségi
Kiállitásán, Törökbecsén. A résztvevők oklevelet, a csoport
érmet kapott.
Tovább tart a kapcsolattartás a
Vajdasági kézimunka csoportokkal, április 22-én a szakkör
tagjai Topolyára és Tordára utaztak az ottani kézimunkázók
teadélutánjára.
Hétfőn 23-án pedig szakmai
kiránduláson vettek részt a Kátai tanyán.
elnökség
|