Temerini Kertbarátkör         

  SCG-21235 Temerin, Népfront u.82 (kertészlak)

 













 

 

Szakelőadások

A Kertbarátkör talán legnagyobb eredménye, hogy sikerült nagyot lendítenie az előző rendszerben elhanyagolt temerini lakosság kertészeti és mezőgazdasági szakműveltségének színvonalán. Az ősztől tavaszig tartó szakelőadásokon a Budapesttől Belgrádig terjedő térségből érkező rangos egyetemi tanárok, gyakorló szakemberek több száz előadást tartottak a szőlészet-borászat, a zöldség- és dísznövény-, valamint a szántóföldi növénytermesztés témaköréből. De említhetnénk a környezetvédelemmel kapcsolatos kérdések megvilágítását, vagy akár az elvontabbnak tűnő virágkötészeti, vagy pl. méhészeti témájú előadásokat is. Ezeknek az interaktív referátumoknak egyetlen céljuk volt: kézzelfogható gyakorlati útmutatót szolgáltatni a kevésbé képzett kertbarátok számára, úgy, hogy abból az egyetemi végzettségűek is tanulhassanak. És hogy ezt a tudást már másnap használni tudják saját kertjükben a több, a szebb és az egészségre ártalmatlanabb termés elérése érdekében. E tekintetben valamennyien úgy érezzük, érdemes volt szervezkedni, sikert értünk el. Hisz csütörtök esténként szinte mindig telt ház előtt zajlottak ezek a rendezvények. Az egészből haszna van családunknak és nemzetünknek is. Hisszük, hogy e tekintetben méltó örökösei vagyunk annak a Gazdakörnek, amelynek működését az 1944-et követő rendszer törte derékba, nem csak itt Temerinben. Töretlenül tovább fogunk haladni a polgárképzés megkezdett útján. Mindannyiunk boldogulására. Ígérjük!